Babonák és jóslások decemberben

VN:F [1.9.17_1161]
Szavazz te is!
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

A római köztársaság tizedik havának elnevezése a latin decem (tíz) szóból és az életfonalat mérő, a gyerekszülés istennőjeként is tisztelt Decima nevéből ered. Ma már az elnevezés kissé megtévesztő, ugyanis a január és a február hónapokat bevezető Numa Pompilius naptárreformja óta december az utolsó, a tizenkettedik az év hónapjai sorában.
E hónap sötét hetei különösen alkalmasak jóslatok készítéséhez, varázslatok tartására. Decemberben nagyon tartanak a boszorkányoktól, szellemektől, ezért sok tilalom van érvényben.
Szerelmi varázslat
A Lucák december 13-án ünneplik a névnapjukat. Ehhez a naphoz több népszokás is kapcsolódik.

Luca napon régen tilos volt fonni, sütni, mosni. Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem, mert az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek. Az egyik legismertebb népszokás szerint a Luca napján elkezdett és karácsony napján befejezett, 13 (esetenként 9) féle fából készített székről az éjféli misén megláthatók a boszorkányok. A széket fiatal legények, férfiak titokban készítették.

A misén abban a pillanatban, amikor a pap felemeli az oltáriszentséget, körülötte megjelennek a boszorkányok. Mivel a legény széken áll, a boszorkányok is meglátják őt. A legénynek, ha ép bőrrel akarja megúszni a kalandot, mákot (vagy egyéb apró szemű terményt) kell maga mögött elszórnia, miközben fut haza a templomból, mert a boszorkányok addig nem mehetnek utána, amíg a magokat mind fel nem szedik. Miután hazaért, a Luca-széket el kell égetni, és nem szabad senkinek elmondani, kit látott boszorkány képében, mert akkor a boszorkány üldözni fogja, és ha elkapja, széttépi vagy tűzbe veti.
December 24-én semmit sem szabad kivinni a lakásból, házból, mert vele együtt a szerencsénket is elveszítjük. Karácsonytól egészen újévig nem ajánlatos a takarítás, mosás, porszívózás, mert ezzel bevonzható a balszerencse is. Amire viszont tökéletesen alkalmas a karácsonyi ünnep, az az egészségvarázslat elvégzése.

December 26-a erre a legjobb nap. Ilyenkor gyújts meg egy zöld színű gyertyát, és a kívánj valamit – egészséggel kapcsolatosat persze. Ha közben egy marék zsályát is füstölsz, az csak fokozza a hatását.
December 27-e Szent János apostol emléknapja. Európa egyes részein a pap által megszentelt bort isznak, hogy erőt merítsenek belőle. Szentelt borral, „Szent János poharából” gyógyítanak beteg embereket, sőt az állatoknak is adnak belőle.

December 28-a az Aprószentek napja a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek emlékünnepe, azoké, akiket Heródes király az újszülött Jézus keresésekor öletett meg. A keresztény egyház ezeket az aprószenteket vértanúként tiszteli. A nyugati egyház hívei december 28-án, a keletiek pedig 29-én emlékeznek rájuk. Az Aprószentek napját baljóslatú napnak tartják, nem szabad megházasodni, új ruhát felvenni, körmöt vágni, vagy bármilyen fontos dologba kezdeni ezen a napon. Egykoron az év legszerencsétlenebb napjának tekintették, úgy vélték, hogy a hét azon napja, amelyikre az Aprószentek napja esik, a következő évben végig szerencsétlen lesz.
December utolsó, 31. napja Szent Szilveszter pápa (314-335) ünnepe. A szilveszteri és újévi a szokások és hiedelmek célja az, hogy biztosítsa a következő esztendőre az állatállomány szaporaságát és a termés bőségét, valamint az emberek egészségét, szerencséjét. Amire nagyon figyelni kell: ahogy az újéved kezdődik, olyan lesz a hátralévő 365 nap is. Ezért érezd magad a lehető legjobban, és lehetőleg ne adj ki pénzt, mert akkor egész évben költekezni fogsz. Az sem mindegy, mit eszel ilyenkor. Ha malacot, akkor a szerencséd már biztosítva van, ha viszont lencsét, akkor anyagi gondokkal már nem kell foglalkoznod.
A december hónap szülötteinek a jólétet jelző türkiz, a cirkon, a topáz és a tanzanit a születési kövei, a szerencsét hozó növényei pedig a magyal vagy krisztustövis, a nárcisz és a mikulásvirág.

VN:F [1.9.17_1161]
Szavazz te is!
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Címkék: , , , , ,

Szóljon hozzá!