Szilveszteri babonák – mit tegyünk, hogy jó legyen az új év?

VN:F [1.9.17_1161]
Szavazz te is!
Rating: 7.0/10 (1 vote cast)

Szilveszter, az év utolsó napja I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetőjének és 335-ben, éppen december 31-én hunyt el Rómában. A január 1-jei évkezdés a Gergely-féle naptárreform után vált általánossá. Az új év első napjához számos hiedelem, babona kötődik, mert ennek a napnak a történéseiből következtettek az egész évre. Különösen fontos szerepet kap ekkor a zajkeltés, amelynek célja az ártó, rontó erők távol tartása a háztól. Eszközei igen változatosak: karikás ostor, duda, csengő, vagy akár kolomp is lehet.
Egy régi magyar babona szerint, ha nem falunk fel mindent szilveszterkor, akkor az új esztendőben sem fogunk hiányt szenvedni – vagyis ajánlatos minden jóval telepakolni a hűtőt.

Tilos viszont baromfit enni, ami kikaparhatja a szerencsét, és nem ajánlott a hal fogyasztása sem, mert ugyan sok helyen szerencsét jelent (ahány pikkely, annyi pénz), de máshol azt mondják: elúszik vele a szerencse. Disznóhúst azért érdemes ennünk, mert a disznó viszont előretúrja a szerencsét!

A lencse a gazdagságot jelenti, vagyis ha sokat eszel, gazdagabb leszel. Van, aki a pogácsába is érméket süt ilyenkor, és annak, aki megtalálja, garantáltan sok pénz üti a markát. Viszont fontos, hogy a pogácsa még éjfél előtt (vagyis az év utolsó napján) elfogyjon. Régi szokás az egész kenyér megszegése is, hogy mindig legyen a családnak kenyere. Ismert szokás volt vidéken a nyájfordítás is, amellyel a cél az volt, hogy az állatok felébredjenek és a másik oldalukra feküdjenek, így gondolták szaporaságukat biztosítani. Erdélyi hagyomány a nagyobb ünnepeken a tüzeskerék-engedés. Egy szalmával betekert kereket meggyújtottak és legurították a domboldalról. Úgy tartották, a kerék összeköti az óesztendőt az újjal. Elterjedt babona az is, hogy újév napján semmit ne vigyünk ki a házból, az ugyanis bajt, veszteséget jelent, és kölcsönadni, kölcsönvenni sem érdemes.
A bukovinai székelyek szilveszterkor hagymából jósoltak a következő évi időjárásra. A gazda félbevágott egy fej vöröshagymát, 12 réteget lehántott róla, ezek jelképezték egyenként a hónapokat. Mindegyikbe szórt egy kevés sót, és amelyikben reggelre elolvadt, az a hónap csapadékosnak ígérkezett, ha azonban a só megmaradt a hagymalevélben, akkor szárazságra lehetett számítani. Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, az „elvitte az aranyvizet”, és egész évben szerencsés volt. Ezen a napon nem szabad orvost hívni, orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük majd a következő évet! Szép hagyomány újév napján, hogy fiúgyerekek és legények házról-házra járva verses jókívánságokat mondanak a háziaknak, akik cserébe megvendégelik őket. Egyes falvakban az újévköszöntők a portákon gabona magvakat szórnak szét, hogy bő termés legyen. A magokat aztán a tyúkoknak adják a háziak, hogy sokat tojjanak. A hajnali időjárásból az egész évre jósoltak: ha szép idő volt, mezőgazdasági szempontból jó lesz az esztendő, ha csillagos az ég, rövid lesz a tél.
Szerelmi jóslatok
A leányok galuskába, gombócba vagy más nyers tésztaféle közepébe apró papírokat raktak, amelyeken egy-egy férfinév szerepelt. Pontban éjfélkor bedobták a forró vízbe, az elsőnek felbukkanó férfinév leendő párjuk nevét árulta el. Nem jövendőbelijükről, hanem a férjhezmenetelükről adtak hírt a malacok: a lányok kiszaladtak a disznóólhoz, megrúgták az ól falát, s ha a disznók röfögtek, biztos volt, hogy az új évben férjhez mennek.
A vénlánycsúfolás része volt a szilveszteri csínyeknek. A legények szalmabábut állítottak azoknál a házaknál, ahol idősebb lány lakott, vagy felmásztak a háztetőre, és ott helyezték el a szalmát. Amennyiben a gazda szemfüles volt és észrevette a legényeket, elvitte a létrát, és csak másnap reggel hozta vissza, a legények pedig büntetésül egész éjjel a tetőn virrasztottak. Óvakodj attól, hogy újév első napján veszekedjetek a kedveseddel – akkor ugyanis az egész évet veszekedéssel, viszálykodással tölthetitek!

VN:F [1.9.17_1161]
Szavazz te is!
Rating: 7.0/10 (1 vote cast)
Szilveszteri babonák – mit tegyünk, hogy jó legyen az új év?, 7.0 out of 10 based on 1 rating

Címkék: , , ,

Szóljon hozzá!